Öt káros téveszmét oszlatunk el Ferivel, melyekkel sajnos néha még szakemberek is rendelkeznek. Jó, ha ezekről jógaoktatóként tudsz…

Emlékszem egy esetre amikor a húgommal kiskorunkban a nagyinknál töltöttük a hétvégét. Én elvileg pár napja már "tudtam olvasni”, így az orrom elé dugott egy Nők Lapját, és azt kérte, hogy olvassam fel neki a szalagcímet. Mivel az újságot közvetlenül az arcomba tolta, ezért természetesen semmit nem tudtam kivenni belőle, ő viszont nem hitte el, hogy értem ami oda van írva… Pedig nem kizárt, hogy tényleg értettem volna…:) Már ha nem két centire lett volna tőlem a papír… 

Úgy tűnhet, hogy a fentiekkel elég messziről közelítem meg a testben húzódó kötőszövetek jelentőségének bemutatását, pedig a fenti emlék erősen párhuzamba állítható a mozgásszervrendszer kezelésének és kutatásának egy jellemző hibájával: újabban a túl közelről nézzük a gerincproblémákat, ami könnyen azt eredményezheti, hogy nem csak az erdőt nem látjuk meg a fától, hanem a részletekre fókuszálva egy idő után már magát a fát sem ismerjük fel. 

 

Pedig ha pár lépéssel távolabbról szemlélnénk a tüneteket, akkor lehet, hogy nem csak felismernénk a fát (ok) és meglátnánk az erdőt (hibás funkció), de picit növelve a rálátást talán még arra is nőne az esélyünk, hogy időben észrevegyük, és elkerüljük a rohamtempóban közeledő erdőtüzet – jelen esetben a súlyos degeneratív elváltozásokat – pl. sérvet, kisízületi instabilitást és a szomszédos ízületek kopásait… 

 

Read the rest of this entry »

 

Read the rest of this entry »

 Hogyan érdemes jógázni gerincprobléma esetén:

A videó elkészítéséhez köszönjük az Ayurliget támogatását!

Talán Te is mosolyogtál már rajta, hogy jógáról a "civileknek" a lótuszülésben ülő egészséges figura jut az eszébe.
De nincs igazuk…
Ugyanis ha megnézzük, mi történik lótusz közben, kiderül, hogy ez a jógapóz nem is annyira egészséges, mint amilyennek tűnik….

Aztán amikor egy "civil" jógázni kezd, és beleáll élete első mélyebb állásába, mondjuk egy harcos pózba, akkor könnyen gondolhatja ezt megterhelőnek a térde számára…Pedig alapvetően nem az….
Sőt… 🙂

A videóban:

  • Átnézzük a térd anatómiáját
  • A videó első felében átvesszük, hogy miért lehet veszélyes az ész nélküli csavargatós jógagyakorlás a térdízületre.
  • Majd a második felében megnézzük, hogyan tudsz még egészségesebb, stabilabb és erősebb térdeket felépíteni a tanítványaidnak.
  • A vége felé megmutatom miért árt a térdnek a harántboltozat sűlyedése. (Te ugye nem kevered ezt a lúdtalppal, mint olyan sokan? )
  • Hogy mit tudsz tenni bütyök és kalapácsujj ellen.
  • És hogy mire figyelj, ha térdet terhelsz a jóga tanítványaidnál.

 


Részletek az oktatóképzés 2012 menüpont alatt.

 

 

Készülj fel a legrosszabbra, és akkor életed egyik legmeghatározóbb élménye lesz…
 

Ezopszico útkeresés, vagy vagány élmények túlcsordulása?


Még ma is divat spirituális álmokat kergetve utazni Indiába. Annak ellenére, hogy meggyőződésem, hogy külföldön nehezebben találja meg az ember önmagát, illetve annak ellenére, hogy a "rózsaszín ezoterikusokat" egyáltalán nem biztatnám indiai látogatása – hiszen India garantálja, hogy az ember lásson olyan dolgokat, melyek lelkileg erősen korhatárosak – azt kell mondanom: nem véletlenül.

Úticélként mégsem Nekik ajánlom ezt a földrész-szerű országot, hanem azoknak, akibe szorult egy adag vagányság és némi bevállalós hajlam. Ők biztos, hogy életre szóló élményeket szerezhetnek ebben a különlegesen izgalmas világban.

Viszont Nekik célszerű nem utazási irodával, vagy szervezett úttal elindulni…
Ehhez adnék pár gyakorlatias tanácsot – útibeszámolónak álcázva.


Read the rest of this entry »

Ebben a topicban jógaoktatók tanítványainak a gerinces problémáit beszéljük meg. Ha bármelyik tanítványod gerincproblémájával kapcsolatban bizonytalan vagy, kérdezz bátran, akár álnéven is!

Read the rest of this entry »

 

 

Ebben a bejegyzésben azt tudhatod meg,
mi okozza a kis roppanó hangot a gerinc csavarásakor, illetve ez probléma-e?



 

Read the rest of this entry »

Miért rögtön Bene Máté Zoltán jut eszedbe, ha egy olyan emberre gondolsz, aki a gerinc jógájáról tanít, és még ért is hozzá?

  • Mert már több, mint 200 oktató végezte el a Máté Gerincterápia jógával képzését.
  • Mert a kezdetektől gerincbetegekkel foglalkozik, így nem tankönyvekből beszél
  • Mert a tanárokat is ő tanítja: aki az országban gerinces képzést vezet jógásoknak, legtöbben már jártak a tanfolyamán.

    INGYENES GERINCTANFOLYAM JÓGAOKTATÓKNAK!!!


Név:*
E-mail:*